Magna Cum Laude 1984 tag iwiw.hu/magnacumlaude

  • Zene
  • Nyitott
  • 1984 tag

A Magna Cum Laude zenekar hivatalos iwiw rajongói klubja!



A Magna Cum Laude zenekar 9 éve alakult gyulai zeneszerető barátokból. Ez idő tájt a magot Benedek Tomi dob, Milek Joci billentyű, Szabó Tibor gitár, Mező Misi ének, és Kara Mihály basszusgitáros alkotta. Benek Tomit felváltotta Kilián Imi dobos.Egy hónapon át tartó huzamosabb próbaidőszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérettette meg magát, melynek megnyerésével bizonyosságot nyert, hogy a produkció életképes. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves kalandos házalás követett kisebb - nagyobb kiadókhoz. A gyümölcs az Osztály című szám maxi szerződésével érett be, melyhez egy üstökösként robbanó a magyar zenetévén is új színfoltot jelentő klip társult. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy szédületes koncert turnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel. Kisvártatva elkészült a második kislemez és videoklip a Lemegy a nap című számhoz, mely igen közkedvelt rádiós sláger lett. Dacolva a palettán lévő zenei irányzatokkal. A Magna Cum Laude 12 számmal a tarsolyában elkészítette első nagylemezét Hangolj át! címmel, majd leforgatta az egyik legsikeresebb klipjét, a Minden állomást, mely a zenetévé és sok rádió etalonjává vált. 2006. március 10-én megjelent a Minden Állomás c. nagylemez, melyről több videoklip is készült. A zenekar Fonogram Díjat kapott 2007 ben az Év Poplemeze kategóriában, illetve az együttes basszusgitáros szövegírója lett az Év Szövegírója.
2007 Novemberében megjelent Harmadik nagylemezük, a Magnatofon 10 fantasztikus dallal, köztük a SZINezd újra c. számmal.
2007 decemberében saját egész estés Magna Karácsony elnevezésű szuperkoncertet adott a zenekar Békéscsabán teltházzal a Sportcsarnokban. -ez Milek Jocinak(zongora,sampler) egyik utolsó nagy fellépése volt a zenekarral... Jelenleg négyen tolják a magna szekerét a fiúk a felfelé vezető sikeres úton!

Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!