Kaláka Folkfesztivál Fan Klub 710 tag iwiw.hu/kalakafesztival
- Zene
- Nyitott
- 710 tag
"1969. november 26.-án a budapesti Ádám sörözőben megalakult a Kaláka együttes.
Igen gyorsan népszerűek lettek itthon és külföldön egyaránt. Miskolcon is sokat muzsikáltak, ott érkezett egy szép felkérés, kellene valamilyen nyári zenés produkciót létrehozni a Diósgyőri várban. A Kaláka akkor már több nyugati folkfesztiválon is fellépett, hamar megszületett az ötlet, itthon is lehetne hasonlót szervezni, a Diósgyőri vár csodálatos helyszín hozzá.
1980. júliusában volt az első fesztivál.
Azóta minden év július második hétvégéje: Kaláka Folkfesztivál.
A rendszerváltásig a Városi Művelődési Központ vállalta a fesztivál szervezését, de - amikor megszűnt az intézmény - új lehetőséget kellett találni. Átmeneti megoldások után a fesztivált 1993 óta a Kaláka Alapítvány szervezi.
Az első rendezvény még kétnapos volt, aztán évről évre fejlődött, később a programok egy része már átkerült más miskolci helyszínekre is és újabb ötletekkel gazdagodott. Ilyen volt például a Verskoncert (költők és előadóművészek közreműködésével), Jazz-koncert (hazai és külföldi művészekkel), tehetségkutató verseny (fiatal előadók számára bemutatkozási lehetőséget biztosítva).
Ma már a Kaláka Folkfesztivál 5 napos rendezvény, számtalan miskolci helyszínt bevonva és a Diósgyőri várban is két színpad "működik". (Részletes tájékoztatás a "Programok"-nál.)
A Kaláka Folkfesztivál és a Diósgyőri vár neve annyira összeforrt, hogy erről egy nagyon rövid, de kedves történet idekívánkozik:
Pár éven keresztül Sopronban Nyárbúcsúztató Kaláka Folkfesztivált is rendezett az alapítvány. Az egyik fellépő együttes nem érkezett meg a rendezvényre. A másnapi telefonbeszélgetésből derült ki, hogy ők elmentek Diósgyőrbe, mert azt gondolták, a szerződésben van elírva a helyszín, mert ha Kaláka Folkfesztivál, az akkor csak a Diósgyőri vár lehet.
A rendezvény névadója, szellemi irányítója és házigazdája a Kaláka együttes.
A Kaláka együttes tagjai megkapták a Kosuth-díjat, Miskolc Megyei Jogú Város Pro Urbe díját és a zsűri és a közönség együttes szavazata alapján a Prima Primissimát."
http://www.kalakafesztival.hu/
Feszti körkép, MTV 2007
http://www.mtv.hu/videotar/?id=5953
- Kategória Zene, Kultúra, Művészet
- Létrejötte 2008. március 13.
- Terület Miskolc
- Weboldal címe http://www.kalakafesztival.hu/ , http://iwiw.hu/kalakafesztival , http://www.facebook.com/kalakafesztival
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 12.
Klub: Kaláka Folkfesztivál Fan Klub Az idei Kaláka Fesztivál fellépői:
Várszínpad: Both Miklós Folkside, Cimbaliband, Hot Jazz Band, Kaláka, Misztrál, Miqueu és Baltazar Montanaro, Palya Bea Szefárd Trió, Parapács együttes, PASO, Söndörgő, Szélkiáltó, Szilvási Gipsy Folk Band.
Klub: Kaláka Folkfesztivál Fan Klub A 34. Kaláka Fesztivál bérlet- és jegyárai elérhetőek a fesztivál honlapján. Elkészült az online bérletrendelés felülete is. Hajrá!
Klub: Kaláka Folkfesztivál Fan Klub új képet töltött fel.
Bognár Szilvia és az EtNoé, Both Miklós Folkside, Cimbaliband, Hot Jazz Band, Kaláka, Misztrál, Miqueu és Baltazar Montanaro, Palya Bea Szefárd Trió, Parno Graszt, PASO, Söndörgő, Szalonna és bandája, Szélkiáltó





