Pygmalion zenekar 317 tag
- Zene
- Nyitott
- 317 tag
A zenekar érdemi tevékenységét 2007-ben kezdte meg. A 2007 júniusára megszilárdult felállás tagjai (Sallai László-ének, Angyalosi Ádám-billentyű, Vargha Márk-gitár, Borbély Lőrinc-dob) ekkor rögzítették első, 3+1 számból álló, Záróvonal nevet viselő demójukat. A felállás azonban nem maradt tartós, 2007 októberében Vargha Márk és Angyalosi Ádám távoztak a zenekarból sorozatos zenei nézeteltérések következtében. Sallai László ezután gitárt ragadott, valamint a megüresedett gitáros, és basszusgitáros posztot immáron Szász Dániel és Székely ’SUSU’ Ádám töltötte be. A billentyűk koncerten már nem kapnak helyet, cserébe két gitár járul hozzá a kerekebb, teltebb hangzáshoz. 2008 áprilisára (ami május) megszületett a most már véglegesnek mondható felállás, miután Borbély Lőrinc dobos helyére Ámon Balázs érkezett. A tagok úgy vélték, hogy egy esetleges vendég/session zenész újabb színt hozna a zenekarba, így helyett kapott egy fúvós (szaxofonos) is a bandában. A zenekar tagjai nem szeretik behatárolni a banda stílusát, mivel a tagokra szinte mindenféle zene hatással volt a jazztől kezdve a metalcore-ig (hehe). Ha mégis a zenei irányzatokra szeretnénk bontani az együttes alkotómagját, akkor megnevezhetjük a rockot, a funkot, a rock’n’rollt, a popot fő irányzatoknak. Erre is találták ki a tagok (na jó Laci egyedül) az elsőre érdekesnek ható urbánus rock’n’roll jelzőt, részben a szövegek, részben a zenei megnyilvánulás miatt. A banda szövegei magyarul szólnak Lacinak (magyarfakt) köszönhetően. A zenekar augusztus folyamán készül egy újabb, előreláthatólag öt számos demó felvételére.
http://www.myspace.com/thepygmalion
http://pygmalion.extra.hu
http://pygmalion.hotband.hu
- Kategória Zene
- Létrejötte 2008. június 10.
- Terület globális
- Weboldal címe http://www.myspace.com/thepygmalion
- Blog címe http://www.pygmalion.extra.hu
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 21.
Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!





