Borsosberény Borsosberény 323 tag
- Városok
- Nyitott
- 323 tag
Budapesttől mintegy 65 kilométerre északra található a 2-es számú (európai számozása E77) főútvonalon. Balassagyarmattól hozzávetőleg 17 kilométerre délnyugatra, a parassapusztai határátkelőtől pedig 15 kilométerre délkeletre helyezkedik el a Börzsöny hegység északkeleti lábánál.
A község nevében a Berény utótag kabar törzsnévből keletkezett. Első okleveles említése 1393-ban történt.
1909 és 1945 között a Mikszáth család is birtokos volt a településen, a szomolyapusztai birtok a magyar nemzet ' a' volt Mikszáth Kálmánnak negyvenéves írói jubileuma alkalmából.
A faluhoz tartozó Szomolyapuszta a középkorban önálló település volt, 1274-ben a Johannita Lovagrendnek önálló rendháza volt itt, ami azonban a századok folyamán teljesen elpusztult. A török hódoltság korában Mahmud Bin Iltsi, majd Boszna Hasszán török birtokosait említik.
Borsosberény jelenlegi katolikus temploma 1728 és 1730 között épült. Az egyik kúriát 1826-ban Tihanyi Tamás építtette, majd később a Mocsáryak tulajdonába került. A másik kúriát Bartakovich Ágoston építtette. A vasút 1909-re épült ki.
- Kategória Városok
- Létrejötte 2008. június 11.
- Terület globális
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás március 31.
Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!





