KŐSZEG VÁROS 5085 tag
- Utazás
- Nyitott
- 5085 tag
A környék már a magyar történelem korai évszázadaiban is hadászatilag jelentős volt, a határhoz való közelsége miatt.
A Kőszeg nevet a város egy Árpád-kori várról kapta, melynek romjai még láthatók. 1248-ban említik először ezen a néven, egy oklevélben, mely arról tanúskodik, hogy a tatárjárás után IV. Béla az osztrák hercegtől visszafoglalta a várat.
Magát a várost Kőszegi Henrik és fia, Iván építtette. 1289-ben összetűzésbe kerültek I. Albert osztrák herceggel, aki elfoglalta a várost, 1291-ben azonban III. András király visszaszerezte és visszaadta a Kőszegi családnak. 1327-ben Károly Róbert elvette a várost a Kőszegi családtól, 1328-ban királyi városi címet, önkormányzati és vásártartási jogot adott neki.
Kőszeg történelmének legnevesebb eseménye az 1532 augusztusában lezajlott ostrom. Báró Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a viszonylag kevés várvédő visszaverte a Bécs ellen vonuló, többszörös túlerőben lévő török sereget. Az ostrom emlékére Kőszegen nemcsak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat. www.koszeg.hu
Lakosság: 11450 fő
Terület: 577.1827 Ha
- Kategória Utazás
- Létrejötte 2008. június 17.
- Tulajdonos Kalmár Dezső [DeSke]
- Terület globális
- Weboldal címe http://www.koszeg.hu
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás június 18.
Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!





