Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről 99 tag
- Tudomány
- Nyitott
- 99 tag
Erich Anton Paul von Däniken (Zofingen, 1935. április 14.) svájci író, aki arról vált ismertté, hogy könyveiben és filmjeiben felvetette annak a lehetőségét, hogy a prehisztorikus időkben egy magasan fejlett földönkívüli civilizáció tett látogatást a Földön. Könyveit 32 nyelvre fordították le, és kb. 62 milliót el is adott, ami lehetővé tette, hogy egyike legyen a legsikeresebb íróknak.
.
Elmélete
.
Erich von Däniken a legismertebb képviselője a paleoasztronautikának vagy a "paleo-SETI" hipotézisnek, mely szerint földönkívüliek látogatták meg a Földet a prehisztorikus időkben, és hatással voltak az emberiségre. A fejlettségük miatt az ősemberek isteneknek tartották őket. Ennek az elméletnek a hátterében a legkülönbözőbb dolgok állnak az ősi kultúrákból: mondák, épületek, faragványok, és megmagyarázhatatlan eredetű, funkciójú tárgyak. Miképpen tudta volna az általunk műszakilag fejletlennek tartott ókori ember létrehozni a gízai piramisokat, a Húsvét-sziget kőszobrait, a Stonehenge-et vagy Piri Reis térképét? Az ókori kultúrák mind a semmiből virágzottak fel, majd ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Däniken szerint a Bibliában Ezékiel próféta egy űrhajó földre szállását írja le, ami alapján a NASA egyik mérnöke (Blumrich) tervrajzot készített.
.
Exkluzív interjú Erich von Dänikennel - Előzetes
.
http://www.youtube.com/watch?v=Yrl2zEIriGc
- Kategória Tudomány, Egyéb
- Létrejötte 2012. április 3.
- Tulajdonos Habra Katalin
- Terület globális
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 9.
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. http://www.youtube.com/watch?v=yezSgOsXJmo
-
Üzenet a világűrből. (teljes film)
Forrás: www.youtube.com
Nem vagyunk egyedül.Erich Von Däniken már több,mint 30 éve tudja ezt.Utazzunk vele térben és időben,fejtsük meg az elődök által itt hagyott jeleket, letűnt b...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Erich von Däniken-Totális leszámolás
.
http://www.youtube.com/watch?v=3x8eXwvBll8&feature=youtu.be
-
Erich von Däniken-Totális leszámolás
Forrás: www.youtube.com
Az őskori és az ókori történelem rejtélyei... - Mi végett húzódnak Európán át több mint 1000 kilométeren keresztül a kőkorszakból származó úgynevezett „szent...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. http://www.youtube.com/watch?v=LuyhpBWySMM&feature=related
-
Óriások: A titok és a mítosz
Forrás: www.youtube.com
A Dél-Amerikában élő maják és inkák úgy hitték hogy, a nagy özönvíz előtt óriások éltek a földön. Más ősi civilizáció is beszámolt ilyen legendáktól, egyes n...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. http://www.youtube.com/watch?v=6AdKri87eh4
-
Ősi Technológia!
Forrás: www.youtube.com
Oszd meg videóidat az ismerőseiddel, családoddal és a világgal
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek - Megmagyarázatlan építmények
.
http://www.youtube.com/watch?v=lm4iL_E10CI&feature=relmfu
-
Ősi Idegenek - S01E03 - A küldetés - HD - HUNDUB
Forrás: www.youtube.com
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Titokzatos Egyiptom. (Teljes film)
.
http://www.youtube.com/watch?v=5jb2ep_o124&feature=related
-
Titokzatos Egyiptom. (Teljes film)
Forrás: www.youtube.com
Egy mesés birodalom,melyet ezernyi titok övez.Vajon kik az őseik?Mivel magyarázható a mindenkit megelőző tudásuk?Erich Von Däniken utánajár.....
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi földönkívüliek 1. rész
.
http://www.youtube.com/watch?v=b7yizsTzLw0
-
Ősi földönkívüliek 1. rész
Forrás: www.youtube.com
http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt UFOkról és földönkívüliekről ősi szent iratokban. Őskori barlangrajzokon, középkori festményeken, stb. http://vilagbiztonsa...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek II: Az idegenek és a harmadik birodalom
.
http://www.youtube.com/watch?v=rT2A3tf6uwk&feature=relmfu
-
Ősi idegenek II: Az idegenek és a harmadik birodalom
Forrás: www.youtube.com
Egy hadsereg, amely szó szerint megállíthatatlannak tűnt, fegyverek amelyek riadalmat keltettek és mindent elpusztítottak. Titkos kísérletek, néhányan úgy vé...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. . Ősi idegenek II: Az istenek és az idegenek
.
http://www.youtube.com/watch?v=Lb8NoH7be9c&feature=relmfu
-
Ősi idegenek II: Az istenek és az idegenek
Forrás: www.youtube.com
Különböző kultúrák miért mesélik ugyanazt a mesét szörnyekrõl és óriásokról? Lehetnek ezek a szemtanúk földön kívüliekrõl szóló beszámolói.Lehetséges hogy ős...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek II: Katasztrófák
.
http://www.youtube.com/watch?v=KhIwMpGwpFs&feature=relmfu
-
Ősi idegenek II: Katasztrófák
Forrás: www.youtube.com
Idegen pusztítás. A sorozat 75 millió év leghitelesebb UFO bizonyítékait vizsgálja a Földön. Felkutatja, hogy miket hagyhattak maguk után a földönkívüliek és...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek II: Földönkívüli technológiák
.
http://www.youtube.com/watch?v=fsw1GZq6Zm4&feature=relmfu
-
Ősi idegenek II: Földönkívüli technológiák
Forrás: www.youtube.com
Az űrszondákat kilövő rakéták, a szilárd testeket a levegőbe emelő hanghullámok és a tökéletes pontosságú lézersugarak, vajon a modern korunk találmányai vag...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek II: Angyalok és földönkívüliek
.
http://www.youtube.com/watch?v=1R_O6vEQvZY&feature=relmfu
-
Ősi idegenek II: Angyalok és földönkívüliek
Forrás: www.youtube.com
Szárnyas lények, akik üzeneteket hoznak a mennyekből és az a feladatuk hogy figyeljék és óvják az emberiséget. Olykor békét hoznak a földre, máskor pestissel...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi idegenek II: Földalatti földönkívüliek
.
http://www.youtube.com/watch?v=3IVFMh6cc9w
-
Ősi idegenek II: Földalatti földönkívüliek
Forrás: www.youtube.com
A holtak temploma a Yucatan félszigeten, a földalatti város Törökországban, dél-amerikai Tayos barlang amely állítólag égből érkezett kincseknek ad otthont. ...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ösi földönkívüliek 3. rész
.
http://www.youtube.com/watch?v=nH1zqLz8dYQ&feature=relmfu
-
Ösi földönkívüliek 3. rész
Forrás: www.youtube.com
http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt Idegenek, UFO-k ősi ábrázolásokon. Paleoasztronautika.
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_9
.
http://www.youtube.com/watch?v=iIt7qGIammE&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg.
Daniken - Az istenek ivadékai_8
.
http://www.youtube.com/watch?v=s39Ov30RDBQ&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi földönkívüliek 2. rész
.
http://www.youtube.com/watch?v=KJiUCdwslyc
.
-
Ősi földönkívüliek 2. rész
Forrás: www.youtube.com
http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt UFO-k, idegenek ősi ábrázolásokon, barlangrajzokon: paleoasztronautika
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_7
.
http://www.youtube.com/watch?v=dy3qTdChzlo&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Ősi földönkívüliek 1. rész
.
http://www.youtube.com/watch?v=b7yizsTzLw0
-
Ősi földönkívüliek 1. rész
Forrás: www.youtube.com
http://vilagbiztonsag.hu/fejleszt UFOkról és földönkívüliekről ősi szent iratokban. Őskori barlangrajzokon, középkori festményeken, stb. http://vilagbiztonsa...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_6
.
http://www.youtube.com/watch?v=WZHVY_bTFhw&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_5
.
http://www.youtube.com/watch?v=M1z_CBE6npg&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_4
.
http://www.youtube.com/watch?v=rFLoWz3qW4Y&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_3
.
http://www.youtube.com/watch?v=Ms55EK8Hda4&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek ivadékai_2
http://www.youtube.com/watch?v=UGfvd-FL26Q&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Az istenek ivadékai
.
Daniken - Az istenek ivadékai_1
http://www.youtube.com/watch?v=Em4j1HPqOR0&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 10
.
http://www.youtube.com/watch?v=IvAmdgEYZOM&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 09
.
http://www.youtube.com/watch?v=aS_psVQWOw8&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 08
.
http://www.youtube.com/watch?v=6g8J7-A9Z3I&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 07
.
http://www.youtube.com/watch?v=RVzXNn3dSqM&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 06
.
http://www.youtube.com/watch?v=t7TzkNqgCOU&feature=related
-
Daniken - A jövő emlékei 06
Forrás: www.youtube.com
Oszd meg videóidat az ismerőseiddel, családoddal és a világgal
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 05
.
http://www.youtube.com/watch?v=yOUWgNF46A0&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 04
.
http://www.youtube.com/watch?v=OtUmQ64eJTg&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - A jövő emlékei 03
.
http://www.youtube.com/watch?v=BOQR6-yXTFk&feature=related
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről új képet töltött fel.
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről új képet töltött fel.
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Daniken - Az istenek űrhajói 3
.
http://www.youtube.com/watch?v=IctG_OZw9qY
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről Ősi földönkívüliek Mexikóban
.
http://kilenc.blog.hu/2012/03/04/osi_foldonkivuliek_mexikoban
-
Ősi földönkívüliek Mexikóban
Forrás: kilenc.blog.hu
Az 1950-es években földönkívülieket és repülő szerkezeteket ábrázoló különös tárgyak kerültek elő Mexikó középső területéről. A tárgyakon látható lényeket többségében nyújtott fejjel és mandula alakú szemmel ábrázolták. Alaposabban megvizsgálva a rajzokat...
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről új képet töltött fel.
Klub: Erich von Daniken, író, kutató elmélete a földönkívüliekről videót osztott meg. Erich von Däniken - A világ titkai
.
http://www.youtube.com/watch?v=KEIx9su1reE&feature=related
-
Erich von Däniken - A világ titkai
Forrás: www.youtube.com





