UTE 1885 6586 tag

  • Sport
  • Nyitott
  • 6586 tag

1885 - Uj-pesti Torna Egylet* története

A XIX. században az ipar robbanásszerű fejlődése nagy változásokat hozott egy addig jelentéktelen község életében a főváros tőszomszédságában. A technika és a modern kultúra fejlődésével együtt nőtt naggyá hazánk legnagyobb gyárvárosa, Újpest.

A dinamikusan urbanizálódó község éltető eleme volt az ipar, amely megteremtette Újpest minden irányú előrehaladásának anyagi körülményeit.

1885-ben néhány sportolni vágyó újpesti fiatalember megalapította a ma már 122 éves Újpesti Torna Egyletet. Minthogy a testedzést ekkoriban hazánkban a tornasport jelentette, ezért természetes volt, hogy az újpesti sportolók első tömörülése e sport jegyében ment végbe. Az alapítók az ifjúság tüzes lelkesedésével álltak az új eszme híveinek sorába és kitartó munkával láttak neki a fiatal egyesület megszervezésének.

Goll János kereskedelmi iskolai tanár, akinek lakásán az újpesti Deák utcában immár nem először jöttek össze legjobb barátai, név szerint: Berényi Antal, Székely-Sonnenfeld Ábris és Ugró Gyula, koccintásra emelte poharát. A nagy és szép vállalkozásra ittak, most még csak ők négyen. Volt bennük öröm is, szorongás is, de az első igen fontos lépést megtették. Ezzel indult az UTE családi időszámítása.

Mindenkit szeretettel várunk klubunkban!

  • Kategória Sport
  • Létrejötte 2008. március 13.
  • Terület globális
  • Weboldal címe http://www.ute1885.hu/index.php
  • Típus felhasználói, nyitott
  • Utolsó aktivitás május 13.
Klub: UTE 1885 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Máté 11, 28
http://illbehonest.com/hungarian/Jojj-Krisztushoz-O-meg-tud-menteni-Paul-Washer
Klub: UTE 1885 Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent az, hogy Én irgalmasságot akarok, nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy igaz embereket hívjak el, hanem hogy bűnösöket. Máté 9, 13 - Egyszerű fordítás
http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Elhagyatottsagban-felcsillan-a-remeny
  • Elhagyatottságban felcsillan a remény

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    szüleinek nagyon rossz volt a házassága, kisgyerekként a tengerhez menekül, később a droghoz fordul, úgy éreztem hogy magamra maradtam, teljesen elhagyatott voltam, kicsapják az iskolából, nevelési tanácsadó mégis segít, főiskolán, motiválta a tanulás, kinek az oldalán állsz, Istenén vagy az ördögén, istentiszteletre megy, könnyekre fakad, ezt kerestem egész életemben, felelőséget éreztem azok iránt akik még nem ismerték Istent, férjhez megy, Isten teljessé teszi az életünket ha hozzávisszük azt

Klub: UTE 1885 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélek által való öröm. Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált. Róma 14, 17-18
http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Hazugsagok-masok-elfogadasaert
  • Hazugságok mások elfogadásáért

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    egyre fontosabb vált hogy elfogadjanak, az ő elvárásaik szerint viselkedtem, hazudtam, szüleim veszekedtek, rossz úton, gyülekezetben, kettős élet, csak Isten tud segíteni rajtam, csak Ő tudja megadni azt a vigasztalást amire szükségem volt, Jézus megmentett, Isten segítségével megismerhettem hogy ki is vagyok valójában, Isten nem a fantázia szülötte...

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Alkoholizmusbol-valo-szabadulas
  • Alkoholizmusból való szabadulás

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    inni kezd a gimnáziumban, gondolta ettől menőbb, teljes alkoholizmus, az alkohol felemésztette az egész életemet, ivással kezdtem a napot, munka után is részegség, keserű emberré váltam, panaszkodtam, nem volt semmi ambíciónk, keresztényekkel találkozik egy kávézóban, gondoskodnak róla, a pokolba fogsz kerülni mert bűnös vagy, loptam tőlük, még így is szerettek, ébredési összejövetelen, hagyom hogy Jézus megváltoztassa az életemet, szükségem van rá, nem egyik pillanatról változtam meg, az evangé

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Sulyemelo-aki-megter-fia-aldott-eletet-latva
  • Súlyemelő, aki megtér fia áldott életét látva

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    állandóan csak a súlyemelés foglalkoztatja, több kupa, teljesítmény elismerés, szénbányász, autóverseny, az állam legerősebb embere cím, a fia csodálta, kedvtelései miatt kevés idő jut a családra, megszállott lettem, mindent ezért csináltam, teljesítménynövelő-szerek, megváltozott az értékrendszerem, elhagyta a családját, a fiában egy világ omlik össze, tudtam hogy rosszat teszek, újabb tiltott szerek, valami hiányzott, ex-neje újra férjhez megy, a fia túlérzékennyé válik, a felcseperedett fia h

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Eroszak-a-csaladban
  • Erőszak a családban

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    szüleinek tönkrement a házassága az alkohol miatt, apjuk elhagyja őket, anyja új barátjával sem javul a helyzet, a zenébe menekül és a drogozásba, mindent megtettem azért hogy a fájdalmat kiöljem magamból, rákban szenvedő húga Istenről beszél neki, minden érzelmet kivetettem magamból, önző énközpontú emberré váltam, senkire nem gondoltam önmagamon kívül, egy drogmentes időszakában találkozik majdani feleségével, ő is verte a feleségét, rockbandához csatlakozik, felesége mindig visszafogadta, tud

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Masok-velemenyenek-rabsagaban
  • Mások véleményének rabságában

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    túl fontos számára az emberek véleménye, senki sem szeretné őt ha tudnák milyen valójában, szerepet játszik, el fognak utasítani, titkok, aláveti magát mások akaratának, megszerezni a szeretetet, sikerek az üzleti életben, terápia, gyülekezethez csatlakozik, belead mindent, kórustag, házi-csoport, képmutatás, békére vágytam, mókuskerék, fájdalom enyhítése alkohollal, alkoholista, haldokoltam, az utolsókat rúgtam, férfiak sem segítenek, karrier sem elégít ki, kiégett, fáradt, depressziós, nézte a

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Balsorssal-teli-eletbol-is-kimenthet-az-Ur
  • Balsorssal teli életből is kimenthet az Úr

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    koncertezve bejárta a világot, gyerekkor tele zenével, csöndes kis falu, béke és nyugalom, egy férfi tört be hozzájuk, őt és testvéreit megerőszakolják, egy barátja is ugyanezt műveli vele, szégyen és bűntudat, erősen zárkózott, külsőségek, próbál mindenkinek megfelelni, fiatalon házasodik, migrénes...

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Van-kiut-a-keserusegekbol
  • Van kiút a keserűségekből

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    rajong az apjáért, rákos lesz, Isten magához szólítja, keserűség gyökeret ver, édesanyja újra férjhez megy, mostohatestvére erőszakos közeledése, mindentől megfosztva, terhesen, az újszülött örökbeadása, ima-összejövetelen a nagynénivel, Jézus érintése...

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Tudorak-elleni-sikeres-harc
  • Tüdőrák elleni sikeres harc

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    eljegyzés, állandó köhögési rohamok, tüdőproblémák, katonai szolgálat, sivatagi homokviharok okozta légzési rendellenességek, laparoszkópia, rák, mégis esküvő, kitartó ima, gyermekek születése, gyógyulás, az élet egy csoda...

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/kategoria.php
Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Gyomorfekelybol-valo-gyogyulas
  • Gyomorfekélyből való gyógyulás

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    vérző fekélyek, műtét hiába, állandó fájdalom, görcsök, nem fogadja az imát, hitetlenség, beadja a derekát, olajjal megkenetés, nyelveken imádkozás, elmúlnak a fájdalmak, eláll a vérzés, eltűnnek a fekélyek, Isten gyógyító erejéről való bizonyságtétel, öröm, És kerestek engem és megtaláltok, mert te...

Klub: UTE 1885 http://www.bizonysagtetelek.hu/nev.php?cim=Braziliai-ebredes
  • Brazíliai ébredés

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    Rio de Janeiro, gyülekezetben, utcán, milliók, hisznek, mell, daganat, ultrahang, Szent Szellem, misszió, izületi fájdalmak, siket, vesekő, tudomány beszéde, dicséret, megismerni Jézust, prófétálás, nyitott szív, betegekre teszik kezüket...

  • Most már fájdalom nélkül tudom dicsérni az Urat

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    autóbalesetből visszamaradt sérülés, fizikoterápián, nem tud dolgozni, elveszti az állását és a biztosítását, maradandó károsodás, éveke keresztül nagyon erős fájdalom gyötri, válla alatt, migrénes fejfájással társul, nem tudta gyereknevelési feladatait sem ellátni, rossz lelkiállapot, letérdeltem, ...

  • Mélypontból egy boldog életbe

    Forrás: www.bizonysagtetelek.hu

    fiatal tinédzserként szökik meg otthonról, ivás, drog, prostitúció, az autójában élt, egyedül álló anyja, apahiány, nem figyelnek rá, szökdösik, autólopás, hozzáment egy sráchoz, azt hittem hogy ő majd gondot fog viselni rólam, erőszakos, elváltak, újraházasodik, hiányos öltözet, nekiesett, beleveti...

További hírek