Kelen SC [Kelen] 52 tag
- Sport
- Nyitott
- 52 tag
Kelen SC
A Kelen SC azon klubok közé tartozik, amelyek minden erejüket abba fektetik, hogy megszerettessék a gyerekekkel a futballt.
Utánpótlás bázisunk kiemelkedő a XI. kerületben, de még mindig fejlődni szeretnénk. Sok oldalú klubunk folyamatos fejlesztésekkel, bővítésekkel próbál még jobb feltételeket biztosítani a Kelen SC-ben focizni kívánó gyerekeknek.
Az elmúlt időszakban végbement társadalmi és gazdasági változások alapjaiban rengették meg a kerület sportéletét, utánpótlás nevelő bázisait. Sporttelepeket zártak be, jelentős múlttal rendelkező egyesületek szűntek meg. Ez a tény fokozott felelősséget ró az egyesületre, ezért évek óta fontos feladata az amatőr sport alapjainak szélesítése, feltételrendszerének biztosítása, mely céltudatos munkával, jellemzően a helyi közösségen keresztül történik.
Az egyesületnek jelentős anyagi háttérrel rendelkező állandó támogatója nincs. A létesítmény fenntartásához, üzemeltetéséhez, a csapatok versenyeztetéséhez szükséges pénzeszközöket a sportpályák és más helyiségek bérbeadása, tagdíjak, önkormányzati és különböző pályázatokon nyert támogatások, valamint esetenként szponzori támogatás biztosítja.
Aki szeretné az egyesületet támogatni, bármilyen segítséget elfogadunk!
Köszönjük :)
HAJRÁ KELEN!!!
- Kategória Sport
- Létrejötte 2010. szeptember 5.
- Terület Magyarország, globális, Budapest
- Weboldal címe http://kelensc.hu
- Blog címe http://kelen-sc.hupont.hu
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 20.
Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!





