Forma1 Scuderia Ferrari fan club 18840 tag
- Sport
- Nyitott
- 18840 tag
Enzo Anselmo Ferrari(1898-1988): ,,Végy egy erõs motort, akassz rá négy kereket és te gyõzöl!"
Ahogyan Schumi látta...
(Michael Schumacher visszaemlékezése az első napról, amit Maranelloban töltött)
"Sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz majd ez a nap, ez a bemutatkozás. De álmaimban sem tölthetett el ahhoz fogható érzés, amelyet akkor éreztem, amikor ennek a mitikus háznak a folyosójára lépdeltem, s a falakról a Commendatore képe, s a nagy bajnokok, az első győzelmet arató González, aztán Lauda, Surtees és a többiek fotója nézett le rám. Eddie Irvine és én apró figyelmességeknek és rokonszenvnek annyi, de annyi jelét tapasztaltuk már az első percekben, hogy a boldogság érzése töltött el bennünket. Elszállt, elmúlt minden félelmünk, félszegségünk, mert azonnal érezhettük, hogy egy család tagjai lettünk. Egy családé, amely mindig a különleges minőségre törekszik. Nem tudom, könnyen megtanulok-e olaszul, de biztos, hogy megtanulom otthon érezni magam Olaszországban. Sőt máris nagyon jól érzem magam."
Konstruktõri világbajnoki címek: 1961, 1964, 1975, 1976, 1977, 1979, 1982, 1983, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007 , 2008, 2010?!!!
Felipe Massa,Kimi Raikkönen VB1
http://www.f1hirek.hu/?t=calendar
- Kategória Sport
- Létrejötte 2008. június 11.
- Tulajdonos Horváth Tamás [Sferrari]
- Terület globális
- Weboldal címe http://f1ferrari.hu
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 19.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Breaking News- Brawn váltja Domenicallit
Nemrég robbant a hír! Javaslom mindenki figyelmesen olvassa végig a hírt! Ha pedig megtette lájkolja facebook oldalunkat és mosolyogjon egyet
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Cikk: ...tovább »http://f1ferrari.hu/2013_marcius/breaking_news-_brawn_valtja_domenicallit
Forza Ferrari!
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Húsvét előtt egy kis játék! Ferraris tojás és locsoló vers!
Először is arra kérünk mindenkit aki nem tette volna meg még hogy lájkolja Facebook oldalunkat:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek (Katt a linkre majd ott a borító kép alatt a tetszik gom...tovább »bra!
)
Ha ez megtörtént várjuk fotóitokat a saját készítésű Ferraris tojásokról, vagy húsvéti kreációkról, legyen az rajz vagy bármi lényeg hogy a Ferrarihoz és a Húsvéthoz kapcsolódjon! A gyerekeket is be lehet vonni a játékba. Továbbá várjuk a Ferraris locsoló verseket is. Egy cikkben megosztjuk mindet!
Kellemes Ferraris húsvéti készülődést!
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Már a Google+ -on is megtaláltok minket!
Gondoltunk azokra akik unják facebookot és elindítottuk profilunkat Google+ -on is!
https://plus.google.com/110925621910607207160
Kövessetek minket ott is!
...tovább »
Továbbá aki nem tette még meg megtalál minket Facebookon is:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
illetve twitteren is:
https://twitter.com/f1ferrarihirek
Egy hét múlva Ausztrál nagydíj mindhárom csatornán naprakészen várunk Titeteket!
Forza Ferrari üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Bemutatták az új Ferrarit!
Sziasztok
Ha lemaradtál a bemutatóról Facebook oldalunkon és oldalunkon rengeteg képet cikket és videót láthattok a bemutatóról az új kocsiról valamint folyamat...tovább »osan jönnek a nyilatkozatok is
Lájkoljatok minket Facebookon is:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
http://f1ferrari.hu
Forza Ferrari
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Töltsd le 2013-as Ferraris falinaptárunkat ingyen!
Elkészült 2013-as 12 lapos lapozható falinaptárunk, amit csak egyszerűen kinyomtatsz és már mehet is a falra
Imi férfi olvasóinkra is gondolt nekik készült egy A3-as falinaptár
Az alábbi cikkben...tovább » megtaláljátok a naptárakat:
http://f1ferrari.hu/2013_januar/f1_ferrari_naptar_2013_toltsd_le_ingyen_d
Friss hírek a Ferrariról pedig Facebookon ahol elindítottuk Hó és a Ferrari játékunkat lájkol minket ott is:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Interjúnk Michelisz Norbival = Játék! =
A játékról facebook oldalunkon olvashattok jövőhéten addig is lájkoljátok (katt a tetszik gombra) mindkét oldalt:
F1 Ferrari hírek: https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Rallycenter.hu : https://www.facebook.com/Rallycenter
...tovább »
De lényeg! Jó olvasgatást:
Íme első karácsonyi meglepetésünk egy interjú a WTCC privát bajnokával Michelisz Norberttel . A részletes interjúban Norbi a WTCC mellett beszél a Forma 1-ről illetve a Ferrariról is. Figyelmesen olvassátok el, mert jövőhéti játékunk válaszait a cikkekben találjátok!
Interjú:
Michelisz: szeretem a Ferrarit
http://f1ferrari.hu/december_2012/michelisz_szeretem_a_ferrarit
Norbit megkérdeztük mit szól Loeb WTCC-s terveihez, valamint rallyhoz fűződő kapcsolatáról is olvashattok testvéroldalunkon a RallyCenter.hu-n!
http://www.rallycenter.hu/hirek/aktualis-hirek/1323-michelisz-norbi-varja-mar-hogy-loebbel-harcoljon
Forza Ferrari Hajrá Norbi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Hamarosan újabb mérföldkőhöz érkezünk légy részese Te is!
Sziasztok
Facebook oldalunkon hamarosan 25000-en leszünk! Ha még nem csatlakoztál Facebook oldalunkhoz kattints ott a tetszik gombra:
...tovább »https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
És ha már ott vagy kapcsold be az Értesítések kérése fület és tuti nem maradsz le semmiről!
Légy tagja facebookon is közösségünknek!
Forza Ferrari!
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Játssz az Abu Dhabiból érkezett Ferraris
okért!
Sziasztok
Rég jelentkeztünk itt
De gondoltuk a játékról Ti se maradjatok le
Papp Éva és Pócsföldi Tamás...tovább » Abu Dhabi nagydíjon jártak illetve a Ferrari élményparkba és mindkét helyről
okkal tértek haza
Ígértek nekünk élménybeszámolót képekkel is azokat is közöljük
Tehát a játék részletei:
Lájkoljátok az F1 Ferrari hírek Facebook oldalát:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
a tetszik gombra kattinva pipáljátok ki az " értesítések kérése" részt így nem maradtok le semmiről
Keressétek meg a Yasmarinás és Ferrari Worldos nyakba akasztós képet és ott folytatódik a játék leírása
Ezután ha gondoljátok ajánlunk egy cikket is
Technikai elemzőnk gondolatai:
Technikai elemzés a Ferrari nem sikerült fejlesztéseiről
http://f1ferrari.hu/november_2012/technikai_elemzes_a_ferrari_nem_sikerult_fejleszteseirol
Jövünk még több érdekes interjúval aminek szerintem örülni fogtok!
De addig is játékra fel!
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Folytatódik a játék a 2. Ferrari sapkáért
Részletekért lájkoljátok az F1 Ferrari Hírek Facebook oldalát! (Kattitnsatok az alábbi linkre majd a Tetszik gombra)
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari...tovább »
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Nyerd meg a 3 Ferraris sapka egyikét!
Sziasztok
A játék nagyon egyszerű nem kell mást tennetek mint lájkolni az F1 Ferrari hírek facebook ( ...tovább »http://facebook.com/f1ferrarihirek ) oldalát és amint 23000-en leszünk máris indul a játék az első sapkáért és ahogy növekszik a létszám úgy a következő sapkákért és bónusz
okért!
Nem titkolt cél hogy Ferraris családunkat növeljük, tehát ha Te lájjkoltad már oldalunkat akkor hívd meg Ferrari rajongó ismerőseid így hamarabb indulhatsz versenybe a sapkáért!
http://facebook.com/f1ferrarihirek (Katt a tetszik gombra )
A bónusz
ért nem árt lájkolni a Kisphotomanipulation oldalát is
https://www.facebook.com/kissphotomanipulation
Jó játékot
Forza Ferrari
üdv Tomi
-
F1 Ferrari Hírek | Facebook
Forrás: facebook.com
A Facebook egy közösségi oldal, mely összeköt barátaiddal és azokkal, akikkel együtt dolgozol, tanulsz vagy egyszerűen körülötted élnek. A Facebook segítségével kapcsolatot tarthatsz ismerőseiddel, korlátlan mennyiségű fényképet tölthetsz fel, hivatkozásokat és videókat oszthatsz meg, valamint többet megtudatsz ismerőseidről, akikkel nap mint nap találkozol.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Superstars hétvége - Nagyképes válogatás Michelisz Norbival, Liuzzival és sok sok Ferrarival
Sziasztok
Július első hétvégéjén a Hungaroringen jártam, csináltam sok 100 képet ferrarikról, volt f1-es pilótákról, ...tovább »melyből az index fotós blogja az Indafotó, csinált egy nagy képes válogatást.
http://indafotobig.blog.hu/2012/07/09/superstars_hetvege_a_hungaroringen_sferrari_fotoi
Ha kedvet kaptatok a cikkben linkelve vannak az albumok.
De Facebookon is eléritek őket az http://facebook.com/sferrariphoto címen. Ha tetszettek kérek egy lájkot az oldalnak is
Dehogy ne kanyarodjunk el a témától nagyon a hétvége eseményeit megtaláljátok Facebook oldalunkon amit szintén megéri lájkolni:
http://facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari
üdv Tomi
-
Superstars hétvége a Hungaroringen - Sferrari fotói
Forrás: indafotobig.blog.hu
Sferrarinak köszönhetően megnézhetjük a július elejei Superstars hétvége képeit. A válogatást én csináltam Sferrari három vonatkozó albumából, a szöveget a fotós írta hozzá. Három album készült az eseményről, egy a pénteki körözésről, egy a szombat-vasárnapi...
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Nyerj paddock belépőt a Superstars hétvége vasárnapi napjára!
Elsőként lájkoljátok az F1 Ferrari hírek Facebook oldalát!
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Majd a Hungaroring oldalát...tovább »
https://www.facebook.com/pages/Hungaroring/110692755653742
Majd az alábbi kérdést válaszoljátok meg az alábbi képnél amit osszatok meg és lájkoljatok
Ezek a sorsolás miatt fontosak
Hány márka képviselteti magát a Superstars sorozatban? (választ megtalálod a cikkben)
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151052172173669&set=a.428543578668.213637.162479523668&type=1&theater
Info:
http://f1ferrari.hu/junius_2012/superstars_hetvege_a_hungaroringen
Michelisz Norbert mellett több F1-es pilóta is képviselteti magát tehát megéri kimenni főleg úgy hogy ingyenes a belépő a nézőtérre!
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Vicces, csajos, Ferraris képek valamint Ferraris híreink
Sziasztok
Bevallom
re egyre kevesebb időm jut, pedig nagy sok minden történt
Frissültek háttérképeink férfi olvasóinknak is kedveztünk egy csajos kép...tovább »pel de női olvasóink is találnak maguknak Ferraris hátteret.
Híreinket folyamatosan megtaláljátok Facebookon, köztük az olaszországi földrengés helyszínén készült képeinket illetve minden Ferrari kapcsolatos hírt videót.
Ezt a sok mindent belinkelhetném ide egyesével, de nektek is és nektem is egyszerűbb ha inkább lájkoljátok Facebook oldalunkat:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Nincs más teendő mint a tetszik gombot megkeresni rákattintani
hívjátok meg Ferraris ismerőseiteket is
Forza Ferrar
Üdv Tomi
-
F1 Ferrari Hírek | Facebook
Forrás: www.facebook.com
A Facebook egy közösségi oldal, mely összeköt barátaiddal és azokkal, akikkel együtt dolgozol, tanulsz vagy egyszerűen körülötted élnek. A Facebook segítségével kapcsolatot tarthatsz ismerőseiddel, korlátlan mennyiségű fényképet tölthetsz fel, hivatkozásokat és videókat oszthatsz meg, valamint többet megtudatsz ismerőseidről, akikkel nap mint nap találkozol.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Utolsó lehetőség szavazásra! Fogjunk össze Ferrarisok
Sziasztok
Bár már voltunk másodikok is most vissza csúsztuk a 36. helyre. Ma van az utolsó nap
Ezért kedves Ferrarisok kérünk még egy utolsó rohamot ma attól aki nem szavazott! Aki már sza...tovább »vazott az megosztással segíthet úgy hogy ez a szöveget is bemásolja a szavazásról
Köszönjük
Szavazás menete:
1. Katt a linkre:
https://apps.facebook.com/st-goldenlike/vote?i=162479523668
2 Majd ott a Szavazok gombra.
3. Tovább az alkalmazáshoz
4. keresésénél elkezded beírni F1 Ferrari hírek és fel is dobja oldalunkat
5. Bejelölöd az 5-st és szavazok gombra kattolsz
Ugye milyen egyszerű
Forza Ferrari
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Jelenleg 8. helyen vagyunk de voltunk már 7. helyen is
Köszönjük az eddigi szavazatokat és várjuk azokat akik még nem tették meg
Szavazás menete:
1. Katt a linkre:
https://apps.facebook.com/st-goldenlike/vote?i=162479523668
2 Majd ott a Szavazok gombra....tovább »
3. Tovább az alkalmazáshoz
4. keresésénél elkezded beírni F1 Ferrari hírek és fel is dobja oldalunkat
5. Bejelölöd az 5-st és szavazok gombra kattolsz
Ugye milyen egyszerű
Forza Ferrari
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Mutassuk meg mekkora Ferrari családunk
Idén gondoltunk egyet és facebook oldalunkat elindítottuk a Social Times Goldenlike szavazásán
különösebb célunk nincs ezzel csak megmutatni mennyire összetartó közösség "kis" családunk
Szavazni...tovább » csak egyszer kell az alábbi linken
az F1 Ferrari Hírek oldalára dobjatok egy 5-st
Tehát ez nem egy lájk gyűjtős szavazás
Ha megosztanátok ismerőseitekkel ezt a linket annak meg külön örülnénk
Szavazás menete:
1. Katt a linkre:
https://apps.facebook.com/st-goldenlike/vote?i=162479523668
2 Majd ott a Szavazok gombra.
3. Tovább az alkalmazáshoz
4. keresésénél elkezded beírni F1 Ferrari hírek és fel is dobja oldalunkat
5. Bejelölöd az 5-st és szavazok gombra kattolsz
Ugye milyen egyszerű
Ha esetleg facebook oldalunkhoz nem csatlakoztál még megteheted az alábbi linken a tetszik gombra kattintva:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Mutassuk meg a Ferrari közösség erejét
Köszönünk minden szavazatot és megosztást
Forza Ferrari üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Olasz autók (köztük Ferrarik) minden mennyiségben - Dolce Vita az Ardennekben
Sziasztok
Napokban kaptam egy remek élmény beszámolót Pócsföldi Tamástól aki egy né...tovább »gynapos élményekkel teli kiránduláson vett részt. Kezdve Spa-val ahol a SpaItalia-t Európa egyik legnagyobb olasz autós találkozóját rendezték meg Április utolsó hétvégéjén. De jártak Kerpenben és Hockenheimben is. Csináltak rengeteg képet és egy videót is, szóval egy remek olvasmány így vasárnapra. Én bevallom irigykedve olvastam minden sorát a cikknek.
Jó szórakozást
http://f1ferrari.hu/majus_2012/dolce_vita_az_ardennekben
Facebook oldalunkon kérdezhettek tőle ha több részletre vagytok kíváncsiak:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari
üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Michelisz Norbi
ot küldött nektek
Sziasztok
Tegnap Michelisz Norbi és a Zengő Motorsport sporttörténelmet írt! WTCC hungaroringi 2. futamát megn...tovább »yerte
(de talán ezt mindenki tudja) Az autogram osztáskor kértem nektek is egy
ot, az aláírt plakátra ráírta Norbi hogy a Ferrari Fan Clubnak!
És az összes WTCC pilótával aláírattam amolyan bónuszként
Persze hogy nem tudom elküldeni mindenkinek de majd felteszem letölthető formában is. Lájkoljátok Sfphoto oldalát ahol egy 100 képből álló válogatás találtok a tegnapi felejthetetlen napról
És ide Este feltöltöm a plakátot is
http://www.facebook.com/sferrariphoto
de hogy ne kanyarodjunk el a klub témától Jani elkészült a Mugelló teszt elemzésével elolvashatjátok mennyit léptünk előre és mik az újítások
Facebook oldalunkon megtaláljátok a linket is
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Jó képnézést és elemzés olvasást
Forza Ferrari illet Hajrá Norbi
-
SfPhoto | Facebook
Forrás: www.facebook.com
A Facebook egy közösségi oldal, mely összeköt barátaiddal és azokkal, akikkel együtt dolgozol, tanulsz vagy egyszerűen körülötted élnek. A Facebook segítségével kapcsolatot tarthatsz ismerőseiddel, korlátlan mennyiségű fényképet tölthetsz fel, hivatkozásokat és videókat oszthatsz meg, valamint többet megtudatsz ismerőseidről, akikkel nap mint nap találkozol.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Szurkolj velünk a Magyar Nagydíjon, idén is vár a Ferrari szektor!
Sziasztok
Bár már nagyon sokan megvettétek a jegyeket, még mindig kapok olyan emaileket hogy ...tovább »mikortól lehet bemenni és a B szektorba kérni a jegyet
Jelentem már nagyon régóta de még mindig van hely
Minden infót itt megtaláltok, de emailben (a cikkben megtaláljátok) is segítek ha valami nem világos
http://f1ferrari.hu/hirek/ferrari_fan_club_a_club_tribunon_gyere_te_is_2
Facebookon is üzenhetsz nekünk:
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Idén is ott lesznek a transzparenseink de a Ti ötleteiteket is várjuk, az olyanokat mellőzzétek hogy Alonsós transzparens csináljunk, mert mi is ugyanolyan szurkolók vagyunk mint Ti az eddigi transzparensek is elég sok pénzbe kerültek szóval hajrá mindenki aktivizálja magát
Ígérem Minden Ferraris/Alonsós/ Massás transzparensnek keresünk helyet
Ferrarit zászlót minden mennyiségben várunk
Aki volt már Ferrari tribünön azt nem kell győzködni aki még nem volt az próbálja ki
Idén is várunk mindenkit
Forza Ferrari üdv Tomi
-
Ferrari Fan Club a Club tribünön - Gyere Te is!
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Kellemes Húsvéti Ünnepeket! - Meglepetés képpel
Sziasztok
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk
A húsvéti nyuszi már járt nálunk és elrejtett nekt...tovább »ek egy Ferrari tojásos képet, Felipével Fernandóval és nyuszikkal facebook oldalunkon
Lájkolás után megtaláljátok
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
És ez a nyuszi megsúgta nekem hogy estére férfi olvasóink is kapnak egy "nyuszit" szóval érdemes akkor is visszanézni
De addig is pilótáink elkezdtek csiripelni twitteren, jobbnál jobb képeket infókat osztanak meg amit mi lefordítunk és általában facebook oldalunkon közöljük őket de hosszabbak oldalunkon is pl ezt a twitter riportot:
http://f1ferrari.hu/aprilis_2012/twitteres_rajongoi_kerdezz-felelek_alonsoval
Hírek: http://f1ferrari.hu
Twitter: http://twitter.com/#!/f1ferrarihirek
Facebook: http://facebook.com/f1ferrarihirek
: http://iwiw.hu/f1ferrari
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Áprilisi tréfa volt a Massa Perez csere!
Idén is megvicceltünk jó pár embert
A cikkben elolvashatjátok az okokat!
Arra kérek mindenkit aki tovább osztotta az ezt a hírt ossza meg nehogy valakiben a rossz infó maradjon meg
...tovább »
http://f1ferrari.hu/aprilis_2012/aprilisi_trefa_volt_a_massa_perez_csere
Facebookon várunk mindenkit őszintén mondjátok el lehittétek?
https://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Hivatalos: Perez váltja Massát a Ferrarinál
Ma reggel kaptuk a sajtóközleményt ami minket is meglepett!
További részletek Facebookon!
http://facebook.com/f1ferrarihirek
illetve az oldalon:...tovább »
http://f1ferrari.hu/aprilis_2012/hivatalos_perez_valtja_massat_a_ferrarinal
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Alonso nyerte a Maláj nagydíjat! Képek nyilatkozatok
Sziasztok
Gondolom sokaknak nem mondok újat hogy Alonso megszerezte a Ferrari idei első győzelmét. Beszám...tovább »olót, nyilatkozatokat megtaláljátok az oldalon.
Rengeteg képet a hétvégéről pedig Facebookon:
http://facebook.hu/f1ferrarihirek
Forza Ferrari
Üdv Tomi
ui. Ugye hogy megérte szurkolni?
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Pilótáink blog bejegyzései = Képek Videók=
Sziasztok
Kezdődik az idei őrület pilótáink blogolnak már a helyszínről, de Facebookon ( ...tovább »http://facebook.com/f1ferrarihirek ) megtaláljátok legfrissebb képeket a helyszínről
Massa: http://f1ferrari.hu/felipe_blogja_magyarul/felipe_massa_blogja_az_ausztral_nagydij_elott_2
Alonso: http://f1ferrari.hu/fernando_blogja_magyarul/fernando_alonso_blogja_az_ausztral_nagydij_elott_3
Imi legfrissebb képét is megtaláljátok Facebookon valamint legújabb szerkesztőnk Dani ráhangolódós videóját is
http://f1ferrari.hu
http://facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Hamarosan játék 18:00!
http://f1ferrari.hu/marcius_2012/jatsz_velunk_dedikalt_kiss_pal_tamas_fotokert
-
Játssz velünk dedikált Kiss Pál Tamás fotókért!
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club 18:00-kor kezdődik a játék a dedikált fotókért!
Sziasztok
Gondoltam szólok még időben a játék előtt! A mai azaz szombati játék 18:00-kor kezdődik! A kérdéseket Facebookon közöljük addig is lájkoljátok oldalun...tovább »kat illetve Tomi oldalát hogy ezzel már ne menjen az idő
(a kérdések az F1Ferrari hírek facebook oldalán lesz)
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Kiss Pál Tamás oldala: http://www.facebook.com/tamaspalkiss
A kérdések már megvannak, remélem azért meg kell küzdeni a nyereményért
Annyit segítek aki kevésbé ismeri Tamást a neten megtalálja a pályafutásával kapcsolatos infókat
Azért válogattam ilyen kérdést, hogy meg ismerjük picit hazánk egyik kiváló versenyzőjét
Ha sikeres lesz a játék bepróbálkozunk más magyar csapatnál is gondolok itt Michelisz Norbira vagy Kiss Norbira, de ne szaladjunk ennyire előre 18:00 jön a Kiss Pál Tamás játék
Forza Ferrari Üdv Tomi
-
F1 Ferrari Hírek | Facebook
Forrás: www.facebook.com
A Facebook egy közösségi oldal, mely összeköt barátaiddal és azokkal, akikkel együtt dolgozol, tanulsz vagy egyszerűen körülötted élnek. A Facebook segítségével kapcsolatot tarthatsz ismerőseiddel, korlátlan mennyiségű fényképet tölthetsz fel, hivatkozásokat és videókat oszthatsz meg, valamint többet megtudatsz ismerőseidről, akikkel nap mint nap találkozol.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Kiss Pál Tamás dedikált fotókért játszhatsz velünk
Elsőként lájkoljátok a Facebook oldalunkat, mert ott lesznek a kérdések:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
A második feladat lájkolj...tovább »átok Tomi oldalát, mert megérdemli (és a játék egyik feltétele
)
http://www.facebook.com/tamaspalkiss
Tehát akkor a Kiss Pál Tamás játék részletei: Ezen a hétvégén szombaton és vasárnap 18:00-kor megjelenik 5-5 kérdés itt facebook oldalunkon
( http://www.facebook.com/f1ferrarihirek ) Aki leggyorsabban elküldi a helyes válaszokat az info@f1ferrari.hu címre, egy darab dedikált Kiss Pál Tamás fotóval lesz gazdagabb (naponta)
Figyelem feltétel hogy Tomi oldalát is lájkoljátok, mert megérdemli
Tehát holnap 18:00-kor várunk mindenkit addig is osszátok a hírt ismerőseitek közt
Hamarosan pedig kezdődik az idény addig is játékkal üssük el az időt
Holnap jelentkezünk
Forza Ferrari üdv Tomi
-
F1 Ferrari Hírek | Facebook
Forrás: www.facebook.com
A Facebook egy közösségi oldal, mely összeköt barátaiddal és azokkal, akikkel együtt dolgozol, tanulsz vagy egyszerűen körülötted élnek. A Facebook segítségével kapcsolatot tarthatsz ismerőseiddel, korlátlan mennyiségű fényképet tölthetsz fel, hivatkozásokat és videókat oszthatsz meg, valamint többet megtudatsz ismerőseidről, akikkel nap mint nap találkozol.
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Barcelona - Képek, beszámolók
Múlt héten lezajlottak az első barcelonai tesztek
képeket találtok Facebookon:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
...tovább »Beszámolókat pedig oldalunkon:
http://f1ferrari.hu
Forza Ferrari Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Csatlakozz hozzánk Facebook is és nézzük együtt az M1 visszatekintő műsorát ma délután
Facebookon oldalunkon ismét játszunk egy picit, akinek van Ferraris (Timeline) borítóképe az csatlakozhat hozzánk a többiek meg gyönyörködhetnek az alkotásokban ...tovább »
Valamint délután nézzük együtt az M1 visszatekintő műsorást
Lájkoljatok minket ott is
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Kesjár Csaba emlékfutás február 9.! ==Elkezdődtek a Jerezi tesztek!
Bár a mai nap/hét a tesztekről szól már egy nagyon fontos eseményről ne feledkezzünk meg! A héten csütörtökön 18:00 kor tartják a Kesjár Csaba emlékfutást előtte 17:30-kor megemlékezé...tovább »s autóversenyzőkkel!! Részvételetekre számítunk, de ha esetleg nem tudtok jönni akkor egy megosztással is sokat segítenétek
Köszönjük !
http://f1ferrari.hu/januar_2012/50_perces_emlekfutas_kesjar_csaba_tiszteletere
A jerezi tesztek is elkezdődtek, elsőként Facebookon kaptok fotókat infókat:
http://facebook.com/f1ferrarihirek
illetve az oldalon:
http://f1ferrari.hu
-
50 perces emlékfutás Kesjár Csaba tiszteletére
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Bemutatták az új Ferrarit! Képek videók!
Nektek hogy tetszik?
Rengeteg képet videót találtok Facebook oldalunkon:
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
...tovább »
Illetve az alábbi cikkben:
http://f1ferrari.hu/februar_2012/bemutattak_az_f2012-t
Az oldalon további cikkeket találtok a bemutatóról, ahogy Facebookon is
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Nyerj egy Logitech Driving Force GT kormányt Nyereményjáték!
Sziasztok
Tudom elég sok a körlevél mostanában, de nem szeretnénk ha ebből kimaradnátok
Partnerünk az F1 Game Hungary nyereményjátékot hirdet amibe...tovább »n mi Ferrarisok is részt vehetünk
Kezdetnek a lájkoljátok Facebook oldalunkat ahol minden részletet megtaláltok
http://facebook.com/f1ferrarihirek <== keresd a tetszik gombot
Jó játékot
Forza Ferrari
üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Szavazz Michelisz Norbira ==> http://www.evsportoloja.hu/
Sziasztok!
Na fiúk-lányok mutassuk meg milyen összetar...tovább »tó az autósport közösség! Michelisz Norbertnek segítségre van szüksége az évsportolója szavazásban, mi lenne ha Ferraris családunk juttatná őt az első helyre? Megcsináljuk? Naponta egyszer lehet szavazni Február 3-ig, a Ferrari bemutatóig, addig úgysincs más dolgunk nem igaz?
Felfedezett sportoló Kiss Pál Tamás hisz Ő is autós
Csapatmenedzser szavazásban pedig Zengő Zoltán ajánljuk( Zengő Motorsport ) a többi kategóriában is kell szavazni de az egész nem több fél percnél
Szóval szavazásra fel naponta 1
Megosztásnak is örülnénk, de akkor ezt a szöveget is másoljátok át, vagy írjatok saját ajánlót
http://www.evsportoloja.hu/
Norbi sokat adott nekünk, ideje meghálálni
Köszönjük
Forza Ferrari Üdv Tomi
-
http://www.evsportoloja.hu/
Forrás: www.evsportoloja.hu
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Kiszivárogtak az új Ferrari tervei!
Sziasztok
Február 3.-án lesz a hivatalos bemutató, de már most találtok egy elemzést oldalunkon az új Ferrarir...tovább »ól! Mit szóltok az új orrkúphoz?
Facebookon videót is találtok róla illetve Caterham is hasonló orrkúppal készül ezt is megtaláljátok ott:
http://facebook.com/f1ferrarihirek
Részletes elemzés a kocsiról:
http://f1ferrari.hu/technikai_ismerteto/technikai_ujitasok_2012/2
A bemutatóról természetesen idén is beszámolunk, addig is:
Forza Ferrari
Üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Sziasztok
Véget ért a Wrooom 2012 rengeteg kép került Facebookra, az album több mint 600 lájkot kapott ami azt jelenti hogy tetszett nektek
Az üzenőfalon megtaláljátok Imi jelképes képét a pilótáinkkal a bem...tovább »utató előttről
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Az oldalon pedig több cikket találtok, videókkal az idei Wrooomról valamint arról hogy a Ferrari még mindig megszerezné Newey-t
http://f1ferrari.hu
Bemutató Február 3. Addig is maradjatok velünk
Forza Ferrari üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Wrooom 2012! Elkezdődött a Ferrari téli rendezvénye (Képek, videók)
Javában zajlik A Ferrari téli évadnyitó rendezvénye. Pilótáink már a helyszínen vannak jönnek a nyilatkozatok.
Facebookon több száz képet töltünk fel folyamatosan a rendezvényről és ...tovább »ha lájkoljátok az oldalt már a pilóták 2012-es overallját is megtekinthetitek
http://facebook.com/f1ferrarihirek
Rengeteg nyilatkozat került napvilágra ezeket nem linkelem be külön az oldalon megtaláljátok mind:
Http://f1ferrari.hu http://f1ferrari.hu/januar_2012/
Megtaláltok minket twitteren is: http://twitter.com//f1ferrarihirek
És Facebookon folyamatosan frissülő tartalommal: http://facebook.com/f1ferrarihirek
Forza Ferrari üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Ferrari sikerekben és világbajnoki címben gazdag 2012-es esztendőt kíván minden kedves olvasójának az F1Ferrari hírek csapata!
Imitől kaptunk egy Búékos képet
Egy kis játékra invitálnék mindenkit
A képet figyelmesen meg kell nézni hogy minden Ferraris részletet megtaláljatok
Ti is ilyen Ferr...tovább »ari hajón szilvesztereztek?
A képet Facebook oldalunkon megtaláljátok
és a megfejtéseket is oda várjuk
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
http://f1ferrari.hu/december_2011/boldog_uj_evet_kivanunk
Jövőre újra találkozunk addig is Forza Ferrari
üdv Tomi
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Kifejezetten férfi olvasóinknak
http://f1ferrari.hu/december_2011/f1ferrari_naptarak_2012
-
F1ferrari naptárak 2012 - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club F1Ferrari Karácsony: Szurkolói képösszeállítás
Nagy örömömre szolgál hogy karácsonyi játék felhívásunkra ennyi alkotás érkezett, pedig még Ferrarit se lehetett nyerni. Ebből látszik milyen jó kis közösség mienk! Köszönjük a beküldőknek, következze...tovább »nek tehát a művek bármiféle rangsor nélkül, hisz számunkra mind egyformán kedves! Ha tetszettek akkor kérünk egy megosztást, de a lájkoknak is biztos örül minden alkotó
További Kellemes ünnepeket! http://f1ferrari.hu/december_2011/f1ferrari_karacsony_szurkoloi_keposszeallitas
Facebook oldalunkra továbbra is várjuk a kreációkat!
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Még idén jelentkezünk egy újabb naptárral
http://f1ferrari.hu
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Békés Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves klubtagunknak! Az
ainkat megtaláljátok az alábbi hírre kattintva:
http://f1ferrari.hu/december_2011/kellemes_karacsonyi_unnepeket_ajandek_falinaptarral_es_hatterkeppel
...tovább »
Facebookon pedig megtaláljátok általatok készített alkotásokat:
http://facebook.com/f1ferrarihirek
Idén még jelentkezünk, addig is nyomtassatok
Forza Ferrari üdv Tomi
-
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket (Ajándék falinaptárral és háttérképpel) - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Itt
en valami miatt már a körlevél küldés lehetőség is eltűnt... De Facebookos oldalunkon frissült a Ferrari & Girl's és női olvasóinkra gondolva a Ferrari & Men képes könyvtárunk is
Valamint Hamilton általunk kigondolt sisak festését is megtaláljátok, illetve a friss híreket is. Lájkoljatok mi...tovább »nket Facebookon is: http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Facebookon találtok friss képeket Monzából valamint hamarosan élőképet is a 3. szabadedzésről
http://www.facebook.com/f1ferrarihirek
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Jó szórakozást
http://f1ferrari.hu/szeptember_2011/belga_nagydij_kisautos_video_osszefoglalo
-
Belga nagydíj - kisautós videó összefoglaló - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club http://f1ferrari.hu/szeptember_2011/hivatalos_a_2012-es_versenynaptar
-
Hivatalos a 2012-es versenynaptár - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/vettel_indulhat_az_elrol_belgiumban
-
Vettel indulhat az élről Belgiumban - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Nem a legjobb előjel az időmérőre! Ti mit gondoltok? http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/webber_az_elen_az_idomero_elott
-
Webber az élen az időmérő előtt - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club http://www.f1ferrari.hu/augusztus_2011/michael_schumacher_nyerte_az_elso_szabadedzest
-
Michael Schumacher nyerte az első szabadedzést - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: www.f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club http://www.f1ferrari.hu/augusztus_2011/mit_erdemes_tudni_a_belga_palyarol
-
Mit érdemes tudni a belga pályáról? - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: www.f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club Híreink:
http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/hetvegen_jon_a_masodik_felvonas
Alonso: http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/alonso_a_gyozelmekre_koncentral
Massa: http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/massa_szorosabb_lesz_a_bajnoki_harc
Facebook: ...tovább »http://facebook.com/f1ferrarihirek
-
Hétvégén jön a második felvonás - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Klub: Forma1 Scuderia Ferrari fan club http://f1ferrari.hu/augusztus_2011/a_ferrari_rotterdamban_bemutatozott_videokkal
-
A Ferrari Rotterdamban bemutatózott (videókkal) - F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész
Forrás: f1ferrari.hu
F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész





