Zalaszentiváni Ifjúsági és Kulturális Egyesület [ZIKE] 324 tag

  • Kultúra
  • Nyitott
  • 324 tag

A Zalaszentiváni Ifjúsági és Kulturális Egyesület 1999-es megalakulását 1996-ban egy színjátszó kör alapítása előzte meg, ahol 13 év volt az átlag életkor. A sikeres együttműködésen felbuzdulva szorgalmaztuk egy hivatalos szervezet létrehozását, ami mind a mai napig Zalaszentiváni Ifjúsági és Kulturális Egyesület néven működik. A közben eltelt évek alatt sokat csiszolódtunk, és kiteljesítettük tevékenységi körünket. Az akkor 13 éves tinik ma már huszonéves fiatalemberek, de ugyanolyan lelkesen dolgoznak egymásért, és a falu gyermekeiért, mint az Egyesület indulásakor.
A célunk, aminek érdekében tevékenykedünk: Zalaszentiván község lakóinak (első sorban a gyermekkorúak, fiatal felnőttek) szabadidős, sport és kulturális tevékenységi feltételeinek biztosítása, folyamatos javítása, az emberek közti kommunikáció erősítése, és minden olyan kezdeményezés segítése, ami a fiataloktól a fiatalok érdekében történik.
Aktívan kivesszük részünket a falu társadalmi ünnepélyeinek, kulturális programjainak szervezésébe és lebonyolításában.
1996-tól töretlenül működik a Zike Színkör, csak a tagság változott. Idén a színjátszósok már csak gyerekek.
Nagy előrelépést jelentett az elvárosiasodott falu életében a településhez kötődő népszokások felelevenítése, mely a pünkösdi királyválasztással kezdődött, majd folytatódott a húsvéti locsolkodással, a murci fesztivállal (nem más, mint a szüreti felvonulás), farsangi mulattsággal, és 2005-ben először rendeztük meg a Szent Iván Napot. Az a jó ezekben a rendezvényekben, hogy minden nemzedéket megmozgat, és gondoskodik az utánpótlásról. Minden program a fiatalság ötleteiből táplálkozik, és külön stáb foglalkozik a gyerekek időtöltésével. Külön működik Ifjúsági Klubunk, ahol a fiatalok kulturáltan tudják eltölteni a szabadidejüket, nagy hangsúlyt fektetve a testmozgásra. Amellett, hogy berendeztünk (igaz nem túl felszerelt, fejlesztésre vár) egy kondi termet, a lányoknak is minden héten aerobic edzés formájában van lehetőségük sportolni. A gyerekeknek többször tartunk kézműves foglalkozásokat, amiket egyszerűen játszóházaknak hívunk, és múlt tavasszal tánccsoportot is alakítottunk, ahol hetente egyszer szakember irányításával tanulják a koreográfiát, amivel később felléphetnek megyei, kistérségi rendezvényeken.
Ezen kívül minden évszakban rendezünk egészség -és sport napot, részt veszünk minden vetélkedőn, amin csak tudunk. Pl.: Több éven keresztül sikeresen szerepeltünk a Zala Megyei Művelődési és Pedagógiai Intézet által életre hívott „Zala megye az én hazám…” hagyományőrző vetélkedőjén, ami tavaly ősszel, egy gálával ért véget, de már itt az utódja a „Szép Zalában születtem”, amiben szintén részt veszünk. Rendszeresen végzünk faluszépítő munkát, megtisztítjuk a falut a szétdobált hulladéktól, rendben tartjuk az elhanyagolt területeket, fát ültetünk. A fiatalok javaslatai alapján szoktunk időnként kultúresteket tartani, aminek tavaly már vendége volt Balczó András olimpiai aranyérmes öttusázó, itt járt Eperjes Károly színművész, N. Pál József irodalomtörténész.
A szervezetünkben teljesen vegyes az érdemben tenni akarók aránya. Nálunk a gyerekek, a fiatal felnőttek, a középkorosztály, és természetesen a nyugdíjasok is a tevékeny hétköznapok részesei. Egyesületünk 81 főnyi tagsággal működik. Igaz bajos volna minden megbeszélésre az összes tagot összeszedni, ezért az állandó elnökség, és az aktuális programok vezéregyéniségei (ötletadói) tartják kezükben a szervezést és lebonyolítást. Mivel tevékenységi körünk meglehetősen szerteágazó, a helyi önkormányzattal együttműködési megállapodásunk is van a község közművelődési feladatainak egy részének ellátására, ezért a lakosság egészét kell megszólítanunk. A programok kiötlésekor mindenek előtt ezt kell figyelembe vennünk. Vannak olyan programok, rendezvények, amelyek a lakosság egészének szólnak, mint például a „kultúrestek”, de szervezünk olyan elfoglaltságot, ami kimondottan egy-egy korcsoportot szólít meg.

  • Kategória Kultúra
  • Létrejötte 2008. június 29.
  • Terület globális
  • Típus felhasználói, nyitott
  • Utolsó aktivitás május 1.

Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!