Kenderkóc Hagyományörző Egyesület 254 tag

  • Kultúra
  • Nyitott
  • 254 tag

A Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület elődje a Csimpolya és Tádé Baráti Közösség 1979-ben alakult. Jelenlegi nevét 2004-ben vette fel. Célja a magyar zenei és tánchagyományok kutatása, népszerűsítése és oktatása. Jelenleg mintegy 200 5-25 éves fiatallal foglalkozik, 3 együttesben, négy korcsoportban.

Gyermek csoportja az 5-10 éves korosztály Kicsimpolya, 10-15 éves korosztály Csimpolya és a 15 25 éves korosztály Kenderkóc együttese. Utóbbi 1997-ben alakult. A tagok a csoportba kerülés előtt 4-5 év előképzésen vesznek részt, ahol nem csak gyakorlati, hanem elméleti képzést is kapnak.

Az Egyesület csoportjai rendszeres résztvevői a regionális és országos fesztiváloknak. Többszörös ezüst minősítéssel rendelkeznek. Gyakran járnak Erdélybe a jelentősebb ottani fesztiválokra. Felléptek Csiksomlyón, Székelyudvarhelyen, Szovátán, Medgyesen , Segesváron, Félixfürdőn, Nagyváradon. Jártak Ausztriában, a helyi magyar kolónia meghívására Luxemburgban, 2003-ban ők képviselték Magyarországot a franciaországi Montrejeauban a „44. Festival Mondial de Folklore” rendezvényen.

Azt is feladatunknak tartjuk, hogy megismertessük a magyar fiatalokkal és a térség lakosságával más népek népi hagyományait. 1995. óta folyamatosan megrendezett Regionális Fesztiválunkon megismerhettük az erdélyi, román, ukrán, szlovák, szerb, spanyol és kalmük nép táncait és népzenéjét.

2005-ben az Európai Unió támogatásával és a Roussei „Kukeri” Együttes /Mladejki Dom-Rousse/, a székelyudvarhelyi „Kékiringó” Együttes, valamint a Kenderkóc Egyesület közreműködésével 10 napos hagyományőrző tábort szerveztünk. Sokat tanultunk egymástól és egymás kultúrájáról. Személyes kapcsolatunk megmaradt és bízunk a folytatásban.

2007-ben 13. alkalommal rendeztük meg a Sárrétmenti Népzenei, Néptánc és mesemondó Fesztivált. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Kultúra Lovagrendje vállalta a fővédnökséget. Szeretnénk ezt hagyománnyá tenni, jelképezve ezzel a kultúra politika felettiségét és egyetemességét. 2007-ben Egyesületünk képviselte Magyarországot Bulgáriában a XIII. Silistrai Gyermek Táncfesztiválon. A Fesztivál jelmondata egybecseng Egyesületünk törekvéseivel: „A ma barátságával a holnap békéjéért”.

A Kenderkóc Egyesület elsősorban saját régiójának, az Észak-Alföldnek táncait, zenéjét mutatja be, de repertoárjában szinte minden magyar tájegység, valamint a szlovák és román nemzetiségek táncai is megtalálhatók.

  • Kategória Kultúra
  • Létrejötte 2008. június 30.
  • Terület Magyarország
  • Weboldal címe http://www.kenderkoc-egyesulet.hu
  • Típus felhasználói, nyitott
  • Utolsó aktivitás március 15.

Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!