Torpia_hu 25 tag

  • Játék
  • Nyitott
  • 25 tag

www.torpia.hu
A Torpia játék hivatalos iwiw-klubja.

A történet... Történt mindez az idők kezdetén, egy mondákkal övezett kor idején, melyről még ma is mondák és legendák keringenek. Volt egy világ, mit összhang és harmónia jellemzett, de alapjaiban rendült meg a Torpia felfedezésekor. A Torpia amulett, melynek hatalma a regék szerint elképzelhetetlenül nagy, megváltoztatta a világot, mely már soha többé nem lett olyan, mint azelőtt. A Jó és Gonosz közti egyensúly felborult és a világ a két véglet foglya lett: azok az emberek, kik belül jók voltak, összefogtak, hogy újra virágzó paradicsommá tegyék a földeket, míg azok, kiknek lelkét a gonosz szállta meg, legrosszabb ösztöneik rabjaivá váltak, gyilkoltak, fosztogattak, így keltettek félelmet és rettegést, amerre csak jártak.

Ekkor indult meg ebben az áthidalhatatlan ellentétektől gyötört világban a végső hatalom iránti kutatás, melyet mágikus amulettek egy bizonyos kombinációja juttat annak birtokába, ki megtalálja őket. Ezzel és csak ezzel a hatalommal lehetett az egyensúlyt újra megteremteni.

Így hát mindkét oldal lázas keresésbe fogott. A jólelkű emberek gazdasági erejükre támaszkodtak eközben: számtalan kereskedelmi partnerük jóvoltából egyre több és több információt szereztek a mágikus tárgyak fellelhetőségéről. Azok pedig, kik lelkét a Gonosz uralta, kopár pusztasággá tették a földeket és nyers erőszakkal préselték ki a híreket a környékbéli városok lakóiból.

De hamarosan mindkét oldal ráébredt, hogy így nem jutnak közelebb a célhoz. Pusztán saját erőből egyik oldal se volt képes elérni a hőn áhított célt. Nem tehettek hát máshogy, kénytelenek voltak összefogni: ekkor születtek az első testvériségek. Csak erőik egyesítésekor látta be Jó és és Gonosz is, hogy íly módon képesek ellensúlyozni egymás gyengeségeit: a gonosz lelkek félelmet nem ismerő seregei hirtelen rendelkeztek minden szükséges nyersanyaggal és felszereléssel, míg a jó emberek szorgos városai végre nem voltak többé katonailag teljesen védtelenek. Így mindkét oldal megerősödött és együtt folytatták a mágikus tárgyak felkutatását. De új versenytársaik akadtak, más testvériségek személyében, akik épp oly elszántan kutatták a varázserővel bíró tárgyakat.

Melyik testvériségnek sikerül elsőként egyesíteni az amuletteket és megírni minden mágikus tekercset? Ki állítja helyre a világ erőinek egyensúlyát? A versenyfutás elkezdődött!

A Torpia egy ingyenes böngészős játék, melyben választanod kell Jó és Gonosz között, hogy csatlakozhass a játékosok ezreihez. A játék ingyenes és nem szükséges semmit letöltened vagy telepítened, közvetlenül a böngészőablakban játszhatsz. Vesd bele magad Torpia középkori világába. Harcra fel!

Ami rád vár...
-ingyenes böngészős játék
-letöltés nélkül
-középkori hangulat
-két alapjaiban eltérő, mégis egymásra utalt oldal
-összetett kereskedelmi és harcrendszer
-19 különböző épület
-10 különböző harci alakulat
-10 különböző fegyvertípus
-testvériségek, melyekben összefoghatnak és közösen juthatnak sikerre a játékosok

Jó vagy Gonosz? Hozd meg a döntésed és alapítsd meg a saját birodalmad a Torpia ingyenes online böngészős játékban.
Gonosz játékosok - A kard hatalma

Úgy gondolod, hogy a világot hideg kardlappal és kíméletlen zsarnoksággal kell irányítani? Akkor alapítsd meg a Gonosz birodalmát és irányítsd a világot vasmarokkal. Hozz létre banditatáborokat és képezz ki martalócokat. Emelj katonai akadémiát és képezd különféle háborús művészetekre a legrátermettebb harcosaidat, hogy képesek legyenek legyőzni bármilyen ellenfelet és uralkodni Torpia világán. De támaszkodj pusztán a katonai erőre, mert bármilyen erős is vagy, a katonáid harcosok és nem kereskedők, nem iparosok. Ha fel akarod fegyverezni a hadaid, fegyvert csak a jóktól szerezhetsz, ezért a jók közt is szövetségest kell találnod, aki ellát téged kardokkal, számszeríjakkal, nyilakkal, íjakkal és egyéb fegyverekkel, amire csak szüksége lehet egy katonának, hogy helyt álljon az ellenfelekkel szemben. És ne feledkezz meg arról, hogy a kereskedelmi partnered meg is kell védelmezni!


Jó játékosok - A gazdaság hatalma

A szíved tiszta, céljaid nemesek, előrelátó vagy és gazdasági vénával bírsz? Akkor Isten hozott a Jó oldalán! Találd meg a helyed Torpia világának gazdasági életében, irányítsd városaid 19 különféle épület segítségével, hogy néped ne nélkülözzön és felnézzen rád. Használd termelő- és lakóegységek építésére a nyersanyagaidat, az aranyat, vasércet, követ és fát, amivel szorgos néped ellát. A hőn áhított jólét elérése érdekében keress kereskedelmi partnereket is. Ennek legjobb módja, ha kordékat készítesz, lovakat tenyésztesz és fegyvereket gyártasz. Ezeket aztán felhasználhatod arra, hogy gonosz játékosokkal kereskedj, akik cserébe hadakat küldhetnek neked a városaid védelmére. Ki tudja, talán épp a kereskedelmi parteres segítségével válsz egyszer Torpia világának teljhatalmú urává!


Lépj testvériségre más játékosokkal!

A Torpia egy klasszikus sokszereplős játék (MMO). A gonosz játékosok védelme nélkül a jó játékosok állandó fosztogatásnak lesznek kitéve, a gonosz játékosok pedig képtelenek lesznek más játékosokkal kereskedni vagy a seregeiket felfegyverezni a jó játékosok szállítmányai nélkül. Habár Torpia világa igencsak kétarcú, mégis, ahhoz, hogy ebben a fantáziajátékban megállják a helyüket, Jónak és Gonosznak be kell temetni a köztük lévő árkokat és egyesíteniük kell erőiket. Az egymással való kereskedés még nem elegendő, hisz csakis testvériségekbe való tömörüléssel taláhatja meg Jó is Gonosz is a mágikus amuletteket, ami feltétlen szükséges a játék megnyeréséhez.
A Torpia nem a magányos farkasok játéka. Ennek az ingyenes böngészős játéknak a lényege a kommunikáció, interakció, az összefogás és szövetségrelépés. Fogjatok hát össze, egyesítségek erőiteket, a gazdasági hatalmat és a haderőket és készítsétek el a mágikus tekercseket, hogy a testvériségek közül ti érjétek el elsőként a játék végcélját.

Fantázia, mágia és akció

A Torpia egy ingyenes online böngészős játék, letöltés nem szükséges. Közvetlenül a böngészőablakban játszható. Stratégiai játék, fantasy játék és gazdasági játék középkori környezetben: a Torpia minden korosztálynak szórakozást nyújt, és a stratégia játékok szerelmesei ugyanúgy kellemes kikapcsolódásra tehetnek szert ebben a játékban mint a kardforgatást és izgalmas akciókat kedvelők. Emellett teljesen új játékmechanizmust mondhat a magáének ez a középkorba helyezett böngészős játék: más böngészős játékok ellenében itt az egyes oldalak nem pusztán egy azon érme két oldalai, de alapjaiben eltérőek, melyek mégis egymásra vannak utalva és együtt kell működniük. Más játékosokkal való összefogás nélkül senki nem jut messzire ebben az online játékban. Ezért a játékosk testvériségekbe tömörülhetnek a közös siker érdekében. Csak így van esély a Torpia játék végső megnyerésére. És mindezzel ingyen játszhatsz!

Klub: Torpia_hu Új harcok törtek ki a Torpia 1-es szerverén, szabad a regisztráció!
Fontos változások is érkeznek az új világba, melyről itt tájékozódhatsz:

http://forum.hu.upjers.com/viewtopic.php?f=76&t=10641
Klub: Torpia_hu Mindig is szerettél volna gyűrűsfarkú makit tartani? Szívesen építenél saját állatkertet egzotikus állatokkal? Az újonnan indult My Free Zoo játékban megteheted! Itt játszhatsz: www.myfreezoo.hu
Klub: Torpia_hu Te hallottad már, hogy az Én Kicsi Tanyám játékunk egy vadi új szervert kapott? Játssz velünk az Én Kicsi Tanyám 4. szerverén is!
www.enkicsitanyam.hu
Klub: Torpia_hu Örömmel jelentjük be, hogy 2012.01.25-én új játék indult magyar nyelven, a Koyotl.
A játékot itt érhetitek el: www.koyotl.hu
Kellemes kalandozást Koyotl világában!
  • Koyotl

    Forrás: www.koyotl.hu

    A Koyotl ingyenesen 3D akciót varázsol a böngésződbe! Hatalmas küzdelmek és egy óriási világ vár rád a Koyotl szerepjátékban. Ingyen és 3D-ben!

Klub: Torpia_hu Nem akarsz lemaradni az Upjers új magyar játékának, a 3D-ben játszódó Koyotl játéknak az indulásáról? Akkor lépj be a Koyotl rajongói klubjába és kövesd a híreket:
http://iwiw.hu/i/klub/jatek/Koyotl-hu-3445382
  • Koyotl_hu

    Forrás: iwiw.hu

    www.koyotl.hu
    3D akció a böngésződben, játssz te is velünk letöltés nélkül!

    Óvd meg Koyotl egyedülálló 3D-s világát!
    Törzsi harcossá avatás előtt állsz, mikor belecsöppensz ebbe az ingyenes akció-szerepjátékba. A Koyotl böngészős játék egy gyors betanulással indul, hogy kellően fel légy készülve a későbbi kihívásokra. Ha kiálltad a törzsi harcosok próbáját, máris indulhat a kalandozás a böngészős szerepjáték hatalmas 3D-s világában, ahol számtalan feladattal kell majd megbirkóznod.

    For

Klub: Torpia_hu Új harcok törtek ki a Torpia 2-es világában! Ha szeretnél jelen lenni már a játék elején, most regisztrálj!
Részletek itt: http://forum.hu.upjers.com/viewtopic.php?f=73&t=11156
Klub: Torpia_hu Szereted a focit? Akkor az új játékunkat neked találták ki. Építs fel egy világverő csapatot! Az új játékunkat itt érheted el:
http://futballkupa.hu
  • Futballkupa - a saját ingyenes focimenedzsered!

    Forrás: futballkupa.hu

    böngészős játék, online játék, focis játék, futball játék, labdarúgás játék, labdarúgó játék, futballszimuláció, focimenedzser, futballmanager, edző, bíró, focipálya, labda, ingyen

Klub: Torpia_hu Gratulálunk a RING testvériségnek, mely megnyerte a Torpia játékot az első szerveren!
Klub: Torpia_hu Magyar nyelven is elindult az Upjers közösségi portálja!

A portál erről szóló első hírét meg is tekintheted itt:
http://hu.upjers.com/news/article/Upjers-koezoessgi-portl-indult

A portál webcíme: ...tovább »http://hu.upjers.com/

Reméljük, hogy a portál hozzájárul, hogy még jobban érezzétek magatokat az Upjers játékosközösségében!
  • Upjers.com

    Forrás: hu.upjers.com

    Nehézkesnek találtad a barátokkal való kapcsolattartást a fórumon? Belezavarodsz a megjegyzendő bejelentkezési nevek és jelszavak tengerébe? Ennek imm...

Klub: Torpia_hu Elindult a 2. Torpia világ! Részletek itt:
http://forum.hu.upjers.com/viewtopic.php?f=73&t=10282
Sok sikert a kalandokhoz!
Klub: Torpia_hu Nagy pecás vagy? Mindig is szerettél volna egy akváriumot?
Örömmel jelentjük be, hogy a mai napon, 2011.06.09-én elindult magyar nyelven a Free Aqua Zoo játékunk!
A játékot itt érheted el: www.freeaquazoo.hu

Jó szórakozást és jó fogást!
Klub: Torpia_hu Örömmel jelentjük be, bármelyik oldalon is állj, a 2011.05.12-től magyarul is játszhatsz a Torpia játékkal.
www.torpia.hu
Sikeres játékot kívánunk!

További hírek