Egyetem utcai ált.isk. 170 tag
- Iskola
- Nyitott
- 170 tag
Az 1920-as évek iskolaépítési hullámát az Irányi Dániel téri iskola építése nyitotta 1923-ban, mégis ez volt az utolsó amelyet az elemi iskolások birtokba vehettek. Már 1913-ban döntés született, hogy az Irányi Dániel / ma Búza / téren iskolát kell építeni. A volt városi elemi iskolák fejében Pécs az államkincstárnak ajándékozta a kiszemelt területet. A háború és a szerb megszállás miatt ( 1919-1921) azonban csak 1922-ben kezdték el építeni, Pilch Andor tervei alapján. Az Erzsébet Tudományi Egyetem ekkor költözött ide Pozsonyból, így sürgető gond volt a hallgatók elhelyezése. 1923-ban az épület az egyetem Nagy Lajos kollégiuma lett. Eredeti rendeltetését csak a Szent Mór egyetemi kollégium elkészülte után, 1932-ben kapta meg. Az utolsó tanévzáró 1999 június 18.-án volt. A több mint 70 tablókép a " Weboldalon címe" alatt található az első linken. Az utolsó tanévzáróról készült videofelvétel a you tube-on megtalálható. Itt a "Weboldal címe" alatti második linkről érhető el.
Az épületben ma pedagógiai szakszolgálat működik.
- Kategória Iskola
- Létrejötte 2010. április 30.
- Terület globális
- Weboldal címe http://picasaweb.google.hu/105140460717143852617 , http://www.youtube.com/watch?v=Du33QsOiW8k
- Típus felhasználói, nyitott
- Utolsó aktivitás május 3.
Csatlakozz a klubhoz, ha te is szeretnél írni a klub tagjainak!





