Nyílt nap nyugdíjasoknak  2012. július 5. 10:30

  • 2012. július 5. 10:30 - 2012. július 5. 16:00
  • ELTE Egyetemi Könyvtár
  • 1 ember ott volt

Az Egyetemi Könyvtárról sokan azt gondolják, hogy csak az egyetemisták és az oktatók vehetik igénybe szolgáltatásait. A valóságban viszont nyilvános könyvtár, mely bárkinek rendelkezésére áll, minden olvasni szerető, művelődni vágyó ember látogathatja kortól függetlenül.

A tavalyi évben megtartott Nyílt Napunk igen nagy tetszést aratott a nyugdíjasok körében. Idén "Az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évé"-t ünnepeljük, így ehhez is kapcsolódva szeretnénk ismét tartalmas szórakozási lehetőséget nyújtani az idősebb korosztály képviselőinek: 2012. július 5-én, csütörtökön, fél 11 és 4 óra között újra várjuk az érdeklődőket.

Ez alkalommal szervezett programok keretében ismerkedhetnek meg a könyvtár nyújtotta lehetőségekkel, betekinthetnek az itt zajló eseményekbe, a mindennapi életbe, és megismerkedhetnek széleskörű szolgáltatásaink mellett a könyvtárban folyó munkával és az itt dolgozó szakemberekkel is.

A NYUGDÍJAS NYÍLT NAP PROGRAMJAI:

1. csoport

10.30-11.30 Betekintés a kölcsönzés folyamatába
11.30-12.15 Épülettúra Műemlékraktárral (+térképkiállítás)
12.15-13.00 Szünet
13.00-13.30 Raktártúra
13.30-14.00 Restaurátor műhely bemutató
14.00-14.30 Betekintés a tájékoztató munkába
15.00-16.00 Információgyűjtés a neten (fakultatív)

2. csoport

10.30-11.00 Betekintés a tájékoztató munkába
11.00-11.45 Épülettúra Műemlékraktárral (+térképkiállítás)
11.45-12.30 Szünet
12.30-13.00 Restaurátor műhely bemutató
13.00-14.00 Betekintés a kölcsönzés folyamatába
14.00-14.30 Raktártúra
15.00-16.00 Információgyűjtés a neten (fakultatív)

A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az Egyetemi Könyvtár Közönségszolgálati Osztályán személyesen, vagy telefonon: +36-1/411-6500 (3417-es mellék) vagy +36-30/385-5980 lehet.
További információval is itt, illetve az info@lib.elte.hu email-címen szolgálunk.

  • Tulajdonos ELTE Egyetemi Könyvtár [EK]
  • Kategória Rendezvény
  • Típus Publikus
  • Kezdés 2012. július 5. 10:30
  • Befejezés 2012. július 5. 16:00
  • Helyszín ELTE Egyetemi Könyvtár

    Cím 1052 Budapest, Ferenciek tere 6, Magyarország

Írj, üzenj a résztvevőknek