Ismerős Arcok Koncert - PeCsa 2010. november 5. 20:00
- 2010. november 5. 20:00
- Petőfi Csarnok
- 30 ember ott volt
A 2 évvel ezelőtti, Fővárosi Nagycirkuszban adott, önálló, teltházas koncertje után ismét nagy budapesti fellépésre készül az Ismerős Arcok zenekar. A 2010. november 5-i koncert mottója az egyik dalszövegük refrénje: „...határon túlról, szívektől innen...”. A helyszín a főváros központjában álló patinás intézmény, a Petőfi Csarnok.
A november 5-i koncerten olyan kiváló hazai zenészek fogadták el a zenekar meghívását, mint Tátrai Tibor, Weszely Ernő, Mező Misi és Tóth Lilla. A fellépő vendégek saját egyéniségükkel, egyedi stílusukkal színesítik majd az elhangzó Ismerős Arcok dalokat, egyszeri és megismételhetetlen élményt nyújtva a közönségnek. A zenekar összes eddig megjelent CD-jéről hallhatunk majd ízelítőt, és különleges látványelemekre, valamint táncosok közreműködésére is lehet majd számítani.
Jegyeket elővételben 2900Ft-ért lehet október 10-ig kedvezményes áron vásárolni az alábbi helyeken: Petőfi Csarnok jegypénztár ( XIV. ker. Zichy Mihály u. 14. ) , Mind-Zene Zeneáruház ( VIII. Ker. Krúdy Gy. u. 9. ) valamint a Ticket Express országos jegyértékesítő hálózatában. Interneten jegyek rendelhetők a jegyrendeles@ismerosarcok.hu email. címen. Várunk mindenkit szeretettel az év egyik meghatározó zenei eseményén. Infovonal: +36 30 434-0545
- Tulajdonos Bense Renáta
- Kategória Koncert
- Típus Publikus
- Kezdés 2010. november 5. 20:00
-
Helyszín Petőfi Csarnok
Cím 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14, Magyarország





