Eszközök
Hírek

Pápa Város

  • Pápa, Magyarország

Születési név
Pápa
Nem
Férfi
Anyanyelv
magyar
Beszélt nyelvek
magyar

Bemutatkozás

Magamról
Az újkőkortól (neolitikum) lakott; kelta régészeti leleteket is feltártak a térségben.

Bár a római korban a Szombathely (Savaria) és Győr (Arrabona) közötti út erre haladt, település nem jött létre. A város első írásos említése 1061-ből való, amely egy malom adományozásáról szól. Ebből következik, hogy Pápa mint mezőváros volt jelentős akkoriban. Ez a szerepe a 19. század első felére teljesedett ki, akkor 22 malommal rendelkezett, amelyeket a Tapolca-patak hajtott. Ma azonban a bauxittermelés és az iparosodás miatt kiszáradt patak már nem tudná a malmokat ellátni, így ezek inkább csak látványosságként, mintsem működő valójukban lelhetők fel a városban.

A város szerepe 18. század közepétől kezdett kibővülni, (kisebb megszakításokkal) azóta is működő iskolák jöttek létre. A 19. század közepén már jóhírű iskolaváros. Országos hírű iskolája az eredetileg 1531-ben alapított Református Kollégium, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. A másik hasonló hírnévvel rendelkező iskola a pálosok által 1638-ban alapított, ma állami tulajdonban lévő Türr István Gimnázium, ahová a kiegyezés megkötője, Deák Ferenc is járt.
iWiW ismerősök száma
2265
iWiW város, ország
Pápa, Magyarország

Kapcsolat

Postai irányítószám
8500
Cím
Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál.
Itt halad a 83-as főút.

Klubtagságok